Értelem
Ment, ment, visszaemlékezett gyerekkorára, és nagy nyugalom töltötte el. Fák, síkságok. Csupa egyszerű dolog. Egyszer aztán, sokkal később, meglett ez a gyereke, s ez valami érthetetlen dolog volt, és ugyanakkor még egyszerűbb.
Magától értetődőbb, mint bármi más. Szolgálta ezt a gyermeket, a dolgok földszínén és más élő dolgok között. S annak kifejezésére, amit nyomban érezni kezdett, nem voltak többé szavak. Úgy érezte... igen, igen, erről van szó: úgy érezte, hogy értelmes. És biztos maga felől, és kapcsolatban van mindennel, és része a nagy koncertnek. Esténként odavitette magát az ablakába. A fák éltek, nőttek, tavaszt szívtak a földből; és ő ugyanolyan volt, mint a fák. És gyermeke ott pihegett mellette, s ez a kis pihegés a világ motorja volt, és ez a gyönge kis lélegzés átlelkesítette a világot.