Ritkán muszáj meggyőzni a másikat, ráadásul többnyire lehetelten is. Igazából meggyőzni csak saját magát tudja az ember, amikor immár a vitán kívül, magában szép nyugodtan végiggondolja a dolgokat. Sokszor észre sem vesszük, hogy meggyőztek minket, csak éppen megváltozik a véleményünk.
Ment, ment, visszaemlékezett gyerekkorára, és nagy nyugalom töltötte el. Fák, síkságok. Csupa egyszerű dolog. Egyszer aztán, sokkal később, meglett ez a gyereke, s ez valami érthetetlen dolog volt, és ugyanakkor még egyszerűbb.
Magától értetődőbb, mint bármi más. Szolgálta ezt a gyermeket, a dolgok földszínén és más élő dolgok között. S annak kifejezésére, amit nyomban érezni kezdett, nem voltak többé szavak. Úgy érezte... igen, igen, erről van szó: úgy érezte, hogy értelmes. És biztos maga felől, és kapcsolatban van mindennel, és része a nagy koncertnek. Esténként odavitette magát az ablakába. A fák éltek, nőttek, tavaszt szívtak a földből; és ő ugyanolyan volt, mint a fák. És gyermeke ott pihegett mellette, s ez a kis pihegés a világ motorja volt, és ez a gyönge kis lélegzés átlelkesítette a világot.
A rossz vállalatokat tönkre teszi a válság. A jó vállalatok túlélik. Az igazán nagy vállalatok pedig fejlődnek áltla.
John Doerr: Mérd, ami számít - A megsemmisítő hadművelet: az Intel története
Nem kell feltétlenül valamiben a legjobbnak lennünk a világon. Legjobb csak egyvalaki lehet, és sokan vagyunk. Ráadásul lehet, hogy végül a legjobb sem azt fogja csinálni, amiben ő a legjobb a világon, mert előfordulhat, hogy komparatív előnye másban van. Ami a fontos: találjuk meg azt a területet, amelyben komparatív előnyünk van másokhoz képest. Ezt nem mindig könnyű megtalálni egy olyan társadalomban, ahol kettőnél sokkal többféle dologgal lehet foglalkozni. Mégis érdemes ilyen területet keresni magunknak, mert ezzel járulunk hozzá a legjobban nemcsak a saját jólétünkhöz, de a társadaloméhoz is.
Mérő László: A pénz evolúciója - A komparatív előnyök elve
Őrizkedjetek a hosszas habozástól! ... Amit mi nem győzünk le, az győz le bennünket, és megsemmisülésünket idézi elő."
A Szerb Antal gimnáziumba jártam, és valamikor 11. környékén el kellett olvasni kötelezően egy Szerb Antal művet. Addig nem sokat tudtam a könyveiről, két opciónk volta: Utas és holdvilág és A Pendragon legenda.
Már nem emlékszem pontosan miért maradtam az utóbbinál (lehet mert kb. mindenki az Utas és holdvilágot választotta és akkor már csak azért is), arra viszont igen, hogy miután elolvastam két érzés maradt meg bennem:
1.) A magyar íróknak van egy különleges humora, ami Rejtő Jenőben csúcsosodik ki, de szerintem ugyan ez megtalálható Jókai, Mikszáth, Karinthy írásaiban és ez a tételem most megerősítést nyert, hogy Szerb Antalnál is.
2.) Egész végig az volt bennem, hogy ez a legenda, nem olyan legenda lesz, de végül csak olyan lett, és valami nagyon zavaros látomásszerű, mitikus vége kerekedett a könyvnek, amiről mindig Berlioz, Fantasztikus szimfóniája jut eszembe.
Úgy jött ki, hogy most újraolvastam, a történetből nem sokra emlékeztem, csak a fenti két dolog ami még megvolt, kíváncsi voltam sok év után (hja, nem ma volt már az a 11. osztály...) mennyire lesz más a véleményem.
Mérő Lászlót azért szeretem olvasni, mert úgy tud elmagyarázni bonyolult tudományos eredményeket, hogy még az is megérti, aki egyébként távolról sem járatos a témában. Nyilván nem fogja tudni az ember a mélységeit a problémának, de egy érzetet, egy "aha" élményt ad olyan dolgokról, amiket hosszú oldalakon át vezetnek le a kusza hajú, fehér köpenyes professzorok.
Mellette pedig megismertet rengeteg olyan felfedezéssel, eredménnyel, amik elég erős hatással vannak az adott tudományos terület fejlődésére.
A csodák logikájában némiképp csalódtam, de nem az előbb vázolt mérői vonás hiánya miatt. Az ugyan úgy élvezhetően megvan. Hanem mert valami olyasmit vártam, mint az Az érzelmek logikájában. Hogy arról szóljon, ami a címe.
A csodák logikája címadás sem átverés, a csodákról szól, csak nem úgy, ahogy várná az egyszeri olvasó.
Egyszer, mikor épp egy könyvesboltban böngésztem a könyvek között akadt meg a szemem az Ellenállhatatlan borítóján. Mivel ez a téma - mit tesz velünk a sok "kütyü" - mindig is érdekelt, így mikor beleolvastam az első pár oldalba egyből fel is írtam magamnak az elolvasandók mindig duzzadó listájára.
Eltelt pár hónap mire végül megvettem és még pár, mire elolvastam. Azt kell mondjam, hogy ez a könyv megváltoztatta az életemet! No azért ennyire ne ragadtassuk el magunkat. Annak ellenére se, hogy a fenti mondat igaz, van olyan egész gyakorlati része az életemnek, amit azóta másképp csinálok, és sokkal jobban is érzem magam tőle. És nem, ez nem ahhoz kapcsolódik, hogy az emberi agyra mostantól nem dióbélként hanem uborkaként tekintek.
Ha már múltkor a Bezzeg az én időmben olyan nagy sikert aratott a gyerekek körében, gyorsan neki is kezdtünk egy másik pöttyös könyvnek. Amit még Édesanyám kapott 1968 június 16.-án az Sz. M. K. tól (gondolom Szülői Munkaközösség). Ott virít az első oldalon, szép írott betűkkel:
4/a osztályos tanulónak kiváló tanulmányi eredményéért és példás magatartásáért.
Féltve őrzött kincs, ez az antikvár példány. A pincében találtam egy zsákban véletlenül...
A könyv alcíme:
A válság mint esély
Ez azt hiszem előre vetíti mindazt amiről szólni fog. A könyv igazából egy Nyitott Akadémia esemény előadásainak tartalma. Hogy pontosan melyik azt nem tudom, az oldalon már csak ezt találtam, de ez nem az az előadói apparátus, akik a könyv szerzői.
A lényeg, Dr. Hajduska Marianna, Dr. Lukács Béla, Dr. Mérő László és Popper Péter írásai (előadásai) találhatóak meg a kötetben.
A téma a válságkezelés, vagy ahogy a fent idézett alcím is mondja, hogyan lehet a válság esély valami jobbra, másra.
