A csodák logikája - Cauchy vs Gauss

írta: zogmund


Közzétéve: January 14, 2020 at 12:00 PM

Mérő Lászlót azért szeretem olvasni, mert úgy tud elmagyarázni bonyolult tudományos eredményeket, hogy még az is megérti, aki egyébként távolról sem járatos a témában. Nyilván nem fogja tudni az ember a mélységeit a problémának, de egy érzetet, egy "aha" élményt ad olyan dolgokról, amiket hosszú oldalakon át vezetnek le a kusza hajú, fehér köpenyes professzorok.
Mellette pedig megismertet rengeteg olyan felfedezéssel, eredménnyel, amik elég erős hatással vannak az adott tudományos terület fejlődésére.

A csodák logikájában némiképp csalódtam, de nem az előbb vázolt mérői vonás hiánya miatt. Az ugyan úgy élvezhetően megvan. Hanem mert valami olyasmit vártam, mint az Az érzelmek logikájában. Hogy arról szóljon, ami a címe.
A csodák logikája címadás sem átverés, a csodákról szól, csak nem úgy, ahogy várná az egyszeri olvasó.

A csodák logikája - Mérő László

Aki nem tudja kiket is takar a címben szereplő két név, az könnyen eljuthat arra a pontra, úgy egyharmad tájékon, hogy "Álljunk csak meg egy másodminutnyi pillantásra! Nem is erről volt szó! A csodákról kértem Mérő úr!" Ettől függetlenül érdekesnek találhatja a könyvet.
Aki viszont még azt is tudja ki az a Nassim Taleb és akár még hallott is Taleb fekete hattyújáról az nagyjából belőheti miről is szól majd a fáma.

Míg a fent említett Az érzelmek logikája egy olyan témakört jár körbe, ami mindenkit érint - hogyan működnek az érzelmeid, miben is játszanak szerepet -, addig ez a könyv keményen a közgazdaságtannal foglalkozik. Ami valljuk be, jóval kevesebb emberben vált ki pozitív ingerenciát a mélyebb boncolgatására, inkább a lapozzunk fizimiskánkat vesszük fel a szó hallatán.
Merthogy itt nem a hétköznapi csodákról van szó (bizonyos értelemben arról is van valamennyi), mint azt gondolhatnánk, hanem ennél sokkal nagyobb léptékekről.
Gyakorlatilag Taleb két könyvében mondottakról (Fekete hattyú, Antifragile) alkot véleményt. Nem is igazán véleményt, csak egy-egy ponton foglal állást Mérő, inkább bemutatja és pár megjegyzést fűz hozzá.
Csak hát ezek mélyen beletúrnak a közgazdaságtan lelkivilágába, így elég sok fogalmat kell tisztába tenni, ezért elég messziről is indul.

Bár Mérő maga mondja, hogy nyugodtan ugorjunk át pár fejezetet (node nem azért vettem meg a könyvet, hélo!) és egy ponton meg is ígéri, hogy nem lesz több matek (amit be is tart), ennek ellenére javaslom elolvasni a nehezebb részeket is.
Szerintem olvasmányos, és vannak benne elszórva jó kis anekdoták, amiket kár lenne kihagyni!

Összességében ez sokkal inkább egy rétegkönyv, mint bármi korábbi, amit eddig a kezembe került tőle (Észjárások, Mindenki másképp egyforma, Az érzelmek logikája, Emberi matek, Nyolcrétű út - nem akartam, de csak felsoroltam mindet), mégis, aki szereti Mérőt, ebben sem fog csalódni - maximum egy picit.


Mérő László A csodák logikája természettudomány
Na, ehhez szólj hozzá!:
Nem jelenítjük meg ezt az e-mail címet sehol sem.
3 + 1 =